Farkaska részére! (:



Erdő... Hmm.. Fogalmam sincs miért jöttem erre.. Talán egy kis nyugalomra vágytam.. Vagy nem is tudom. Elgondolkozva sétálgattam és végül is itt kötöttem ki. Életem cseppet sem mondható unalmasnak, főleg hogy menekülök városról, városra. Jól jött egy kis séta... Komolyan, kezdem magam úgy érezni, mint ha valami szökött rab lennék. Remek! Mondhatom igazán csodás, hogy ilyesmi egyáltalán az eszembe jut... Nagyot sóhajtva néztem fel az égre. Elgondolkoztam azon milyen jó is lenne, ha madár lennék, szabadon szállhatnék az égen. Nem lenne semmi problémám. Milyen jó is lenne! Soha senkinek nem ártottam még se kaptam még semmi jót az élettől. Ezen kár is filóznom végén megint csak elkeseredek és azon kapom magam, hogy a csuklóm vagdosom. Zsebre dugott kézzel sétáltam tovább egyre mélyebben az erdőben. Szerettem a természetet, kellő kép kitudtam kapcsolódni itt, amire most nagy szükségem volt. Szőke hajam feltűztem a sminkelést se vittem túlzásba, nem akartam hogy egy kiló máz legyen rajtam, elvégre nem kiállításra készültem. Fekete fehér foltokkal ellátott, néhol szándékosan kilyukasztott farmer nadrágot viseltem. Fekete cipzáros melegítő felsőm el sem maradhatott, szerencsére a nap hét ágra sütött és elég meleg volt, szóval kabátot ezúttal nem kellet felvennem. Ahhoz képest, hogy kint tavaszi idő uralkodott, úgy döntöttem mégis felveszem a fekete csizmám, amit nem rég vásároltam. Öltözködésemben nem volt semmi extra soha nem szerettem felhozni magamra ezzel a figyelmet. Zene ordított a fülembe MP3-asom nélkül ki se dugom az orromat. Nem is figyeltem arra, mi megy épp, túlságosan lefoglalt az erdő szépsége. Előhalásztam a felsőm zsebéből a cigim, de amilyen gyorsan kivettem, olyan gyorsan vissza is tettem. Elvégre erdőben voltam nem akartam rágyújtani, meg amúgy is leszokóban voltam. Állandóan menekülök és mégis kimertem mozdulni főleg egy olyan helyre, ahol nem sok ember jár. Kitudja Chris hol és mikor bukkan fel...
Ha most rám találna esélyem se lenne.. Egek... Közelben sehol egy lélek! B*sszus! Hogy lehetek ilyen buta?? Na jó... Jobb lesz, ha vissza fordulok!
Futtattam le magamban egy gyors eszme cserét. Hát tényleg nem volt jó ötlet ide jönni... Megfordultam és ekkor elkerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy az ösvény amin idáig jöttem, vagyis amin azt hittem hogy idáig jövök, egyszerűen eltűnt. Rég letérhettem róla, s elbóklásztam. Fejemhez kaptam és mérgesen rúgtam bele az előttem álló elkorhadt farönkbe..
- A p*csába! - Csúszott ki a csúnya szó akaratlanul is a számom, majd hirtelen a lábamhoz kaptam. Egy lábon ugráltam kettőt- hármat. Jó erősen belerúgtam... És mindennek tetejében, még jól el is tévedtem. Leültem az előbb említett rönkre és ösztönösen a telefonomért nyúltam. Hát persze, hogy nem volt térerő... Olyan ideges lettem, hogy majdnem elhajítottam a Mobilt. Hát igen, szokás szerint hoztam a béna formám. Ki sem kellet volna jönnöm, velem mindig történik valami.. Körbe kaptam fejem és próbáltam rájönni mégis merre menjek, végül úgy döntöttem arra megyek amerről jöttem.
De merről is jöttem?
Fejemben már lepörgött egy filmecske miszerint én itt rekedek és végül éhen halok. Noha eddig még nem féltem, most már kezdtem aggódni. Ajkamba haraptam és elindultam vissza fele. Hosszas sétálás után ismét vissza értem a farönkhöz. Körbe - körbe sétálgattam, mint valami hülye. Fogalmam sem volt mit tegyek, de ami azt illeti ennyi szellőztetés a fejemnek bőven elég volt és csak remélni mertem, hogy míg neki indulok újra az útnak valakivel csak összefutok. Mp3-asom a zsebembe mélyesztettem és megint elindultam kissé bizonytalan, lassú léptekkel. Az erdő most annyira ridegnek tűnt... Egy madár sem csicsergett, mindenütt csend volt. Kirázott a hideg az egész helytől. Szerettem volna már otthon lenni...

(Maradjunk a Tynál vagy a Fishnél)

Ashley

Tenyeremet végigcsúsztattam a korhadt asztallapon, a barázdák pont jók lesznek arra, hogy felfogják a vért. Úgy viselkedik majd a fa, mintha szivacs lenne. Tökéletes! A lepukkant épület olyan volt, mintha kísértetjárta hely lett volna. Törött ablaküvegek, tető nélküli terek. Az egyik konyhaszekrény fiókját kihúztam és a pultra tettem egy rozsdás vasrudat. Megroppantottam a nyakam, ami emlékeztetett arra, ahogy egy csontot török el. Ridegen elmosolyodtam és elgondoltam, hogyan fogok végezni vele. Mrs Evanst elvileg gyorsan, rutinból kellene megölnöm. Egy kis további kutatást követően én meg úgy döntöttem, hogy ugyanazért a pénzért pár órányi kínzásra ítélem. Megnézem, meddig bírja. Egyesek már az első köröm letépésénél felhagynak a kemény vagyok szöveggel és herélt malacként visítanak a fájdalomtól. Előbb-utóbb úgyis elérem, hogy meghaljanak.
Kiléptem a házból és rágyújtottam. Hagyhatnám egymagában is a testet, hogy magában megrohadjon, vagy akár fel is gyújthatnám a kócerájt, úgyse sok látogató vagy tűzoltó jönne, megéri, simán.
Kifújtam a füstöt és elindultam a dzsipp felé, amikor egy női hangot meghallottam. Érdekes! Némán léptem a faleveleken, hamarosan el is értem a szőke mögé, aki bizonytalanul lépett az aljnövényzeten.
- A medvecsapda fájni fog. - figyelmeztettem, és az előzőleg felvett követ még eldobtam, pár centire kerülte csak el a nő lábát, amikor a csapda élesen összecsapódott kivágódva a levelek közül.
- Ne érts félre, kifilézve vagy nyersen is biztosan nagyon kínai ízed lenne, csak nem vagy jó a fogamra. Tehát. Elkerülsz engem és még csak meg se próbálsz megérinteni, arra zabos vagyok és harapok. Értve, Sziporka? - elindultam egy irányba és rohadtul nem érdekelt, követ-e vagy sem. Nekem van autóm, ő meg majd hazamászik. Van lába, nem hernyó.

Tökre elegem volt a sok fából.. Mert mindenütt csak az volt, de miért is lepődék meg, hiszen erdőben bóklásztam. Ahogy egyre előrébb haladtam lassacskán olyan szorosan ölelték egymást a fák koronái, hogy a felhők sem látszódtak ki. Szívem a torkomban dobogott, úgy éreztem mentem megfulladok. Persze jól jött ez a kis séta... Viszont a fene sem gondolta volna, hogy eltévedek. Ha egyszer egy kicsit oda figyelnék, akkor nem kerülnék bajba... De hát olyan szét szórt vagyok... Megingattam fejem és ismét nagyot sóhajtottam, olyan dühös voltam magamra. Még az is megfordult a fejembe, hogy segítségért kiálltok.. Bizonyára hülye ötletnek számított... Ott voltam a semmi közepén teljesen magamra utalva, bepánikolva. Mert bánikolni az tudok! Minden eddig látott erdőben játszódó horror film, előttem lebegett... Nem is azon járt az eszem, hogy hogyan jutok ki, hanem a hülye horror filmeken. Ott van például a halálos kitérő, ahol mutáns emberi lények mészároknak le fiatal emberkéket. Még a gondolattól is borzongtam, ha eszembe jutottak egyes részei a filmnek... Nincs valami jó fájdalomtűrő képességem, de ami azt illeti már akkor szívinfarktust kapnék, ha egy olyan csúnya lényt meglátnék... Próbáltam elterelni a gondolataim, a hülyébbnél, hülyébb filmekről, mikor valaki megszólalt mögöttem. Úgy megijedtem, hogy minimum félmétert ugrottam, sőt még el is sikítottam magam. Na, kellett nekem hülyeségeken jártatni fejem. Szívemhez kaptam és úgy próbáltam feldolgozni a hallottakat, amit igazán csak akkor fogtam fel, amikor a csapda mellettem összecsapódott az odahajított kőtől pár centire a lábamtól.
- Húúúú... Jesszus! - Ennyi volt a reakcióm, szavaim zihálva mondtam ki. Kissé előre dőltem úgy próbáltam szabályozni levegő vételem. Ha a pasas nem szól és nem hajítja oda a követ, száz százalékra belegyalogoltam volna. Soha nem nézek a lábam elé... Szavai, amit alig bírtam felfogni szőke eszemmel, teljesen lefagyasztottak. Nagyokat pislogva, felhúzott szemöldökkel meredtem az idegen alakra. Nem tétovázott el is indult, mintha ott se lennék. Gyorsan utána futottam, beértve őt. Elvégre kiakartam jutni, pasi meg bizonyára tudta a kivezető utat.
- Őőő.. Köszi! Ha nem szólsz biztos beleléptem volna! És nem vagyok Sziporka... Van nevem is... Ashley vagyok! - Mondtam neki kedves hangom mellette kullogva. De őszintén szólva nem mertem megkérdezni a nevét, kissé tartottam tőle... Talán a bukó jellem miatt. Így hát nem szóltam többet némán követtem remélve, hogy nem teszi szóvá. Ha leráz, itt rekednek, gondolom nem mintha érdekelte volna. Lopva oldalra pillantottam, jobban felmérve az idegent. Magam megállapítottam, hogy egész jók képű.Végül is nem bírtam ki, muszáj volt megszólalnom...
- Mégis hogy értetted azt, hogy "kínai ízem lenne" ? Csak nem Kannibál vagy? - Kíváncsiskodtam mosoly kíséretében és próbáltam nem elnevetni magam kérdésemen.

Egy ideig unottan figyeltem, hogy szívinfarktust akart kapni, de nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon. Nem igazán érdekelt, hogy élt vagy halt, ha belelépett volna, sokáig szenved, lehet kellett volna hagynom. Oldalra néztem, ahogy beért és egyből beszélni kezdett. Ráncoltam a homlokom és mielőtt még folytatta volna, közbevágtam.
- Olyan mindegy. A sírodra akkor se ezt írják rá. Ha egyáltalán lesz. - figyelmeztetően néztem rá, mire nem is folytatta a bemutatkozást. Egy ideig sikerült szájzárat tennie magára, de csak nem bírta ki.
- Muszáj neked beszélned? Tegyél meg egy szívességet, menj vissza és erőltesd bele a lábad a csapdába. Akkor majd jajgathatsz és várhatod, hogy válaszoljon valaki! - morogtam neki idegesen, amiért nem volt képes szocializálódni hozzám, ami a csönddel járt. Megráztam a fejem és egy ideig még mentem, nem is érdekelt, hogy követ-e vagy sem. Én csak a dzsipphez akartam elérni és pont.
- Amúgy meg igen. - hazudtam nyugodtan, nem voltam igazán kannibál, de élveztem, ha vér folyt és farkas testben néhány áldozatot el is tüntettem. Megrántottam a vállam és egy vizes árkot átugrottam simán. A tegnapi esőtől csúszóssá vált a föld, a túloldalról néztem Ashleyre.
- Jössz, vagy hidat csináljak? Esetleg alád feküdjek? - oldalra döntöttem a fejem.
- Hívj Fishnek, szívi. - felajánlottam neki, ha már ilyen jó beszélgetőpartner lettem. Érzelemmentes arccal néztem, ahogy gondolkodott, menjen-e egyedül, vagy átugorja-e az árkot.

"Olyan mindegy. A sírodra akkor se ezt írják rá. Ha egyáltalán lesz" Víz hangzott a fejemben, miközben igyekeztem a lábam elé nézi. Mondhatom igazán kedves hozzá szólássál vágott a szavamba, amire inkább nem is mondtam semmit, elengedtem a fülem mellett a megjegyzést. Nem fecsegtem tovább, mivel elégé ridegen, amolyan figyelmeztető arckifejezést öltött magára. Vissza nyeltem a mondanivalómat nagy sóhaj kíséretében. De hát mégis csak én vagyok Ashley, a duma gép persze, hogy nem bírtam csendben maradni. Csend nekem felért egy büntetéssel. Szóval nem volt kétséges előbb, vagy utóbb ismét dumálni kezdek. Én egyszerűen ilyen vagyok... Van aki elvisel, van aki nem. A pasas bizonyára az utolsó csoportba tartozik.
- Neked meg muszáj ilyen bunkónak lenned? - Kérdeztem kissé sértődött hangnemben felhúzott szemöldökkel. Nem értettem miért volt olyan mérges, elvégre próbáltam kommunikálni, de úgy látszik vele nem lehet. Rájöttem jobban járok, ha csendben maradok végén még leharapja a fejem, mert megmertem mukkanni. Az ilyen mogorva embereket soha nem értettem, viszont ezek után se szeretném őket megérteni. Az ember össze pozitívumát leszívják... Zsebre tett kézzel haladtam mellette mélyeket lélegezve a friss levegőből. Kérdésemre választ kaptam, kissé elkerekedett szemmel meredtem rá nagyot nyelve és egy pillanatra meg is torpantam, míg ő nyugodtan tovább ment, mit sem törődve ezzel. Persze nem vagyok naiv nem hittem... Na jó, megfordult a fejemben, hogy igazat mond, de gyorsan ki is vertem belőle. Macskaügyességgel ugorta át az előttünk lévő árkot, ami előtt ismét megtorpantam. Homlokomat ráncolva meredtem rá és tűrtem el az újabb csípős megjegyzését. Megforgattam szemeim és neki rugaszkodtam, de előtte még volt hozzá fűzni valóm...
- Nem kell hidat csinálnod, se alám feküdnöd... Megyek, nyugi! Nem vagyok mozgás sérült... -Morogtam orrom alatt inkább magamnak, mint neki. Nem voltam elég bátor, hogy szemébe mondjam végén még felidegesítem, aztán még itt hagy. Vagy elás élve, mert tulajdonkép bármit képes lettem volna kinézni belőle. Kisebb gondolkodás után átugortam és nagy meglepetésemre nem estem pofára. Ilyen is ritkán adódik... Mosolyom fülig ért, örültem, hogy nem esett bajom.
- Nos Fish, merre tovább? - Kérdeztem csípőre tett kézzel és körbe tekintettem. Cipőm egy sár volt ennek nem igazán örültem. Megigazítottam hajam, majd kezem ismét zsebre mélyesztettem és vissza pillantottam az árokra.