Marcus

Eldobtam a csikket és egy ideig még undorral néztem az épületet. Azt hittem, hogy soha nem teszem be ide a lábam. Végül is, tök mindegy, hogy mi ez az állhatatos cucc, sosem hittem, hogy lenne isten. Az erőszakban és a túlélésben hittem. Na meg a pénznek. Megroppantottam a nyakam és beléptem a mocsokba. A sekrestyés ábrándos mosollyal hallgat egy tagot, én meg biccentettem.
- Elnézést, ön az új gyakornokunk, fiatalember? - mosolygott rám az idős nő, mire elhúztam a szám és egy kurtát bólintottam.
- Igen, az úr vezetett ide. - nem osztottam meg, hogy az a pénz és a munka volt.
A hívő kivonult, mint aki jól végezte dolgát, de még letérdelt és a vízzel meglocsolta magát. Érzelemmentesen néztem, aztán a sekrestyés mozdulatait néztem egy ideig.
- Elnézést hölgyem, de rossz helyen van. - ridegen elmosolyodtam és felhasználva a gyorsaságom mellette termettem, kitörve a nyakát. Könnyedén felemeltem a pufók testét és a leghátsó pad aljába tettem a testet, hogy ne legyen feltűnő. Egy ideje már néztem a pap napi rutinját. Elméletileg vallásos ember volt, isten báránya, egy nyájterelgető juhász. Ehelyett a nyálát csorgatta fiatalokra. A megbízóm szerint a lányát megerőszakolták. Megkaptam az orvosi jelentéseket is és abban nyilvánvalóan lejegyezték, hogy a nyolc éves kislányt erőszak érte. Tök mindegy, felőlem fel is négyelhették volna. Karóba húzást kipróbáltam volna, az igaz.
Bementem a gyóntatófülkébe és leültem a szűk helyre, hogy ott várjam meg a vén retket. Leszenvedtem magamról a papi ruhát és a nyakamból is letéptem azt a fehér szutykot. Megroppantottam a nyakam, hogy végre lekerült rólam az a ruhának nevezett undormány és a hátamat nekidöntöttem a fának, hogy megvárjam a papot, ahogy gyóntatni jön....

Tyler (elnézést a késlekedésért)

Újra megtörtént, ismét megtette , de már nem bírja tovább, úgy érzi, hogy bele fog őrülni ebbe, meg akar szabadulni a hangoktól, akik folyamatosan arra késztetik, hogy öljön. De az a legrosszabb, hogy még csak nem is bánja, egyedül csak a tudat az, ami elborzasztja, a tudat, hogy ő maga tette, hogy ő koncolta fel azt a férfit ott a vágóhídon. Ziháltan fut be a templomba, ahogy beér, idegesen túr a hajába, úgy pillant körbe a hatalmas, impozáns épületben. Tekintete riadt, minden egyes nyikordulásra felkapja a fejét, nyel egyet, már nem bírja tovább. Látja, ahogy a gyóntató fülke ajtaja bezáródik, mást azonban nem lát. Vesz egy mély lélegzetet, majd elindul a fülke felé, egyedül az ő léptei törik meg a csöndet, hisz rajta kívül egy árva lélek sem bolyong a templomban. Muszáj elmondania valakinek, ezt a terhet már nem tarthatja tovább magában, könnyítenie kell a lelkén. Ujjai a fülke kilincsére fonódnak, azzal a lendülettel be is nyit, majd beül a fülkébe és bezárja az ajtót. A pulzusa gyorsan ver, homlokáról folyik a víz, meg is törölgeti, most egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy jó nevű pszichológus, most úgy fest, mint akit egy elmeházból szalajtottak. Meghallja a túloldalról a neszezést, amint elhúzza valaki a gyóntatófülke ablakát. A lyukacsos rétegen keresztül nem sokat lát, de úgy véli, hogy az atya ül a túloldalán.
- Atyám...gyónni szeretnék. - Nagy nehezen csak kimondja, most csak ennyire képes, de legszívesebben máris sorolná azokat a neveket, akiket örökre ő tett el láb alól.